Rafael Correát már az első körben újraválasztották Print E-mail
Written by Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság   
Monday, 27 April 2009
Az ecuadori választási bizottság első részeredményeinek ismeretében világossá vált, hogy a jelenlegi baloldali elnök Rafael Correa ismét megszerezte a szavazatok többségét a tegnap tartott elnökválasztáson. Már az első körben sikerült a szavazatok több mint felét megszereznie, ezért nem is lesz szükség második fordulóra a latin-amerikai országban.

090427correa.jpgVasárnap csaknem 10,5 millió szavazó járulhatott az urnákhoz, hogy döntsön az ország hatezer választott tisztségének sorsáról, köztük az elnöki poszt betöltőjéről, a 124 parlamenti képviselőről és a polgármesterekről.

A Cedatos közvélemény kutató intézet exit-pool felmérése alapján Correa elnök a voksok 55,2%-val nyert. Ez csaknem 30 százalékos különbség a korábbi, 2005-ben leváltott jobboldali Lucio Gutiérrez között, aki 27,7 %-ot szerzett. A harmadik helyezet, a milliárdos banán nagykereskedő, Álvaro Noboa 10,2 százalékot ért el. 

Hasonló eredményeket közölt a Teleamazonas tv-csatorna is. Bár az ő előrejelzésük szerint Correa 56, míg Gutiérrez 29 százalékot ért el. Idén első alkalommal szavazhattak a rendőrség és a hadsereg tagjai és a külföldön élő ecuadoriak. 180.000 ezer külföldön élő adhatta le a voksát az ország követségein. 

A 46 éves Correa első nyilatkozatában történelmi jelentőségűnek nevezte győzelmét. Amint megjön a hivatalos eredmény is, hogy megszerezte a szavazatok több mint 50 százalékát, valóban történelmet ír, ugyanis még soha nem fordult elő - legalábbis a demokrácia 1979-es visszaállítása óta -, hogy már az első fordulóban győztest hirdessenek.

A 2008 szeptemberi népszavazáson elfogadott új alkotmány értelmében mostanáig a törvényhozói-felügyeleti feladatokat egy átmeneti bizottság látta el a korábbi egykamarás parlament (Nemzeti Kongresszus) helyett.

Az új alaptörvény úgy rendelkezik, hogy a Nemzeti Kongresszust a 124 tagú Nemzetgyűlés váltsa fel. Kimondja ezen kívül, hogy a piacgazdaság helyébe "szolidáris és szociális jellegű gazdasági rendszer" lép. Az alkotmány kiszélesítette az államfő jogosítványait is, többek között lehetővé tette egyszeri újraválasztását.

Rafael Correa a választási kampányban kijelentette, hogy célja a XXI. századi szocializmus alapjainak a megteremtése. Két éve, amióta először elnökké választották nagy jelentőségű döntéseket vitt véghez. Az ország új alkotmányt fogadott el népszavazás útján, felmondta a szabadkereskedelmi megállapodást az USA-val, felszámolták az amerikai katonai bázisokat Ecuador területén. 

Szoros szövetséget alakított ki a Venezuela és Kuba által alapított ALBA-val (Bolivári Alternatíva Amerika Népei Számára), bár Ecuador ennek még nem teljes jogú tagja. 

Ecuador Kommunista Pártja (PCE) és több jelentős baloldali szervezet is támogatta Correa újraválasztását.
  Főoldal arrow Hírek arrow Rafael Correát már az első körben újraválasztották