Ellenállás: A hondurasi baloldal továbbra is az ALBA tagja kíván maradni Print E-mail
Written by Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság   
Wednesday, 20 January 2010

A puccsista kormány, amelyet a Bolivári Alternatíva Amerika Népei Számára (ALBA) találkozóján élesen bíráltak ki akar lépni a szervezetből.

zelaya_4.jpgA hondurasi ellenállási mozgalom határozottan ellenzi, hogy az ország kilépjen az ALBA-ból. Már január első napjaiban felreppent a hír, hogy a hondurasi, illegitim puccsista kormány kilépését fontolgatja, amely mostanra már majdnem biztossá vált. Annak ellenére, hogy mindenki számára nyilvánvaló, hogy a tagság milyen előnyökkel járt az ország, legfőbbképpen a szegények számára. 

Január második hétvégéjén Berlinben tartotta a Rosa Luxemburg Konferencia éves találkozóját, amelyen részt vett Silvia Ayala, hondurasi kongresszusi képviselő is, aki kijelentette, hogy az ellenállási mozgalom továbbra is részt fog venni az ALBA munkájában. Nyilatkozatában hangoztatta, hogy az ALBA szerződés nem csak kormányok, hanem népek között is létrejött, érvényes, ezért a szervezet tagjának tartják magukat. 

A latin-amerikai sajtójelentések szerint a hondurasi parlamentben január 12-én kezdték megtárgyalni a kilépést a szervezetből és január 27-ig döntést is kívánnak hozni. Ugyanakkor ez a döntés még nem lefutott, mivel a parlament több kisebb csoportja is ellenzi a kilépést az ALBA-ból.

A kilépést támogató Rafael Pineda, kancelláriaminiszter azzal érvelt, hogy Honduras mindig is ellenezte az ALBA-t. Pineda ugyanakkor jelezte azt is, hogy továbbra is fent kívánják tartani a kereskedelmi kapcsolatokat az ALBA-országokkal, és a Petro Caribe társulásban is részt akar venni a jövőben. A Petro Caribe tagországok a piaci árnál jóval olcsóbban tudják beszerezni a kőolajat Venezuelától és részesülhetnek a szociális támogatásokból is.  

A jelenlegi, törvénytelen kormány pénzügyminisztere cáfolta, hogy Hondurasnak 80 millió dollár adóssága lenne az ALBA felé. Ezeket hosszú lejáratú hitelekként vette fel lakásépítési támogatásokra és kis- és középvállalkozások számára. A nyolc ALBA ország nem ismeri el sem a tavalyi puccsot, sem az új kormányt, sem a 2009 novemberében megtarott választásokat. Az ALBA számára még mindig Manuel Zelaya a legitim államfő.
  Főoldal arrow Hírek arrow Ellenállás: A hondurasi baloldal továbbra is az ALBA tagja kíván maradni