|
Written by Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság
|
|
Tuesday, 31 August 2010 |
|
Lula da Silva brazil elnök több afrikai országba látogatott el mandátuma során, mint elődei együttvéve. Utazásaival bizonyítani kívánta, hogy a fekete kontinens nem csak gazdasági, hanem érzelmi szempontból is fontos a dél-amerikai ország számára, sőt történelmi előnnyel bír például Kínával szemben, mely komoly versenytársa Afrikában.
Forrás: Kitekintő
|
|
|
Written by Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság
|
|
Saturday, 28 August 2010 |
|
A javuló szociális helyzet ellenére Venezuelában, a világon még mindig az egyik legmagasabb az erőszakos eredetű halálozási arány. Hugo Chávez államelnök eddig nem vette komolyan a problémát, arra számított, hogy a szociális helyzet javulásával párhuzamosan javul majd a közbiztonság is. Ez azonban nem így történt, és ellenfelei ezt politikai fegyverként használják ellene.
|
|
|
Written by Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság
|
|
Thursday, 26 August 2010 |
|
A tegnapi napon hivatalosan is megkezdődött Venezuelában a országgyűlési választások kampánya. Augusztus 25-től szeptember 23-ig van lehetősége a politikai pártoknak, hogy népszerűsítsék jelöltjeiket a szeptember 26-i parlamenti választásokra. A szeptember 26-i választások fogják meghatározni Venezuela országgyűlésének új összetételét.
|
|
|
Written by Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság
|
|
Wednesday, 25 August 2010 |
|
A skát, reggae-t rockkal és latin zenei elemekkel ötvöző venezuelai Desorden Público Latin-Amerika egyik legismertebb csapata. A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő együttes augusztusban először látogat el Magyarországra, és rögtön két koncertet is adnak.
|
|
|
Written by Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság
|
|
Monday, 23 August 2010 |
|
San Cristóbal de Rapaz, Peru. – A kopár partvidéktől, e tengerszint felett 13 000 lábra¹ megbúvó faluhoz hajtűkanyarokkal vezet fel az út, mely az Andok útjaira jellemzően egyszerre felemelő és rémületet keltő. A ködfoszlányokból előtűnő sziklaormok fölött kondorkeselyűk cirkálnak. A ritka levegőben lélegzet után kapkodó jövevényt gyanakodva méregetik a kecsuául beszélő pásztorok. Elszigeteltsége jóvoltából Rapaz meg tudott őrizni egy máig fennmaradt ősi régészeti rejtélyt: egy kipugyűjteményt. A kipuk titokzatos jelentéstartalmú, csomós fonadékok, melyek magyarázattal szolgálhatnak arra, miképpen tudtak az inkák – ellentétben a korabeli ottomán birodalommal és a Ming-dinasztiával – írásbeliség nélkül kormányozni egy hatalmas, bonyolult igazgatású birodalmat.
|
|
|
Written by Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság
|
|
Saturday, 21 August 2010 |
|
Szeptember 26-án parlamenti választások lesznek Venezuelában, és mi, alulírottak, az internacionalista szolidaritás jegyében támogatni kívánjuk a bolivári forradalmat:
|
|
|
Written by Magyar-Venezuela Szolidaritási Társaság
|
|
Friday, 20 August 2010 |
|
Sajtótájékoztatónjelentették be, hogy szeptemberben bennszülött pártot alapítanak Peruban. AlbertoPizango Chota, a Perui Amazonas vidék Fejlődéséért Egyesültet(AIDESEP) elnöke ismertette, hogy létrehozzák az Alianza para la Alternativa de la Humanidad (Szövetség azAlternatív Emberiesség, APHU) pártot, amely már a jövő évi, 2011-esválasztásokon is indulni kíván. |
|
|
Written by Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság
|
|
Thursday, 19 August 2010 |
|
Kolumbia alkotmánybírósága kedden felmondta azt az Amerikával kötött katonai megállapodást, amely 7 kolumbiai bázisra engedélyezné az amerikai katonák bejutását. A megállapodás nagy feszültségforrás volt a venezuelai-kolumbiai viszonyban.
|
|
|
Written by Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság
|
|
Tuesday, 17 August 2010 |
|
Ragyogó napsütéses időben nyitották meg Paraguay fővárosában, Asuncionba a negyedik Amerikai Szociális Fórumot. Előző hét vasárnapjáig majd’ 15 ezer résztvevő és több mint 500 szervezet regisztrálta magát, hogy tapasztalatot cseréljék a szociális küzdelmekben.
|
|
|
Written by Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság
|
|
Monday, 16 August 2010 |
|
A világhírű kubai énekesnő az Orquesta Buena Vista Social Clubbal szerdán adott nagy sikerű koncertet a Sziget fesztiválon.
|
|
|
Written by Magyar-Venezuela Szolidaritási Társaság
|
|
Friday, 13 August 2010 |
|
Annak ellenére, hogy csökkent Venezuela bruttóhazai termelése, a szociálpolitika irányában semmilyen változás nem lesz. Errőlbeszélt Hugo Chávez venezuelai elnök a vasárnapi televízió műsorában, az AlóPresidente-ben. |
|
|
Written by Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság
|
|
Wednesday, 11 August 2010 |
|
Augusztus 3-án, kedden reggel Gerardo Hernández, a Kubai Köztársaság hőse, kapcsolatba léphetett feleségével Adriana Pérez-zel telefonon és elmondta neki, hogy hétfőn, augusztus 2-án délután elszállították a büntetőcellából (a lyukból), ahol július 21-e óta volt, és visszavitték a szokásos körzetbe, ahol igazságtalan büntetését tölti.
|
|
|
Written by Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság
|
|
Tuesday, 10 August 2010 |
|
Még hivatalba lépése előtt Larry Palmer caracasi nagykövetjelölt botrányos kijelentéseket tett a venezuelai hadsereggel kapcsolatban. A venezuelai kormány hivatalos nyilatkozatban utasította el Palmer azon kijelentéseit, hogy a hadseregben „túl alacsony” a morál. A venezuelai külügyminisztérium közleményében elutasította Palmer megjegyzéseit és „súlyos beavatkozásnak” minősítette az ország belügyeibe és azonnali magyarázatot követel.
|
|
|
Written by Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság
|
|
Sunday, 08 August 2010 |
|
Fidel Castro volt kubai államfő szombaton újra megjelent a kubai parlamentben, ez az első hivatalos programja négy évvel ezelőtti műtétje óta. A törvényhozás szombati rendkívüli ülésén vett részt, amely éppen az ő kezdeményezésére vitatja meg a nukleáris háború kitörésének veszélyeit.
|
|
|
Written by Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság
|
|
Saturday, 07 August 2010 |
|
Kedves Barátaink:
Azért fordulok hozzátok, hogy a figyelmeteket és segítségeteket kérjem az öt kubai hazafi egyikének az állapotával kapcsolatban, akiket igazságtalanul tartanak az USA börtöneiben 12 éve, mert harcoltak a terrorizmus ellen.
|
|
|
Written by Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság
|
|
Friday, 06 August 2010 |
|
Számos bel- és külpolitikai, szociális és biztonsági problémával szembesül a függetlenségének 200. évfordulóját ünneplő Kolumbia új államfője.
A hároméves Juan büszkén viseli az arcára festett sárga-kék-piros nemzeti trikolórt, és boldogan nevet a kamerába, amikor apja lefényképezi egy lámával, amit indiánok hoztak a felhőkarcolókkal teli fővárosba a nemzeti ünnepre. A kolumbiai függetlenség kikiáltásának 200. évfordulóját az egész országban koncertekkel, felvonulásokkal, családi és történelmi programokkal, tűzijátékkal ünnepelték. Bogotában katonai felvonulás, utcaszínház, fény- és zenei show szórakoztatta a népet. A főtéren több tízezren nézték a spanyol hódítás óta eltelt öt évszázad történelmét felelevenítő, bennszülött csoportok részvételével tartott előadást. A bevezetőt Álvaro Uribe, a jövő héten leköszönő államfő tartotta, egyúttal búcsút mondva nyolc év elnökség után.
|
|
|
Written by Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság
|
|
Wednesday, 04 August 2010 |
|
Ricardo Alarcón a kubai Néphatalmi Nemzetgyűlés elnöke az Egyesült Államokat tartja felelősnek Gerardo Hernandez antiterrorista egészségéért, akit igazságtalanul tartanak fogva egy egyesült államokbeli börtönben, és aki fizikai problémáktól szenved.
|
|
|
Written by Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság
|
|
Tuesday, 03 August 2010 |
|
A legnagyobb kolumbiai gerillaszervezet vezetője azt javasolta Juan Manuel Santos megválasztott elnöknek, hogy a bogotái kormány kezdjen tárgyalást a baloldali felkelőkkel a négy évtizede tartó ellenségeskedések lezárása érdekében - vált ismertté pénteken a kolumbiai fővárosban.
|
|
|
Written by Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság
|
|
Monday, 02 August 2010 |
|
A kubai forradalom vezetője szerint ideje megkérdezni az Egyesült Államoktól, hogy hogyan akarja megoldani a kábítószer-problémát
Fidel Castro Ruz észrevételei
|
|
|
Written by Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság
|
|
Saturday, 31 July 2010 |
Bolíva javaslatára az ENSZ-tagállamok egyértelmű többsége megszavazta, hogy alapvető emberi jognak minősül a tiszta és iható ivóvíz való jutást. 122 ország szavazta meg szerdán a new york-i ENSZ-központban a javaslatot a 192 tagállamból, amelyből 163 küldöttség volt jelen. Bár senki sem szavazott a javaslat ellen, 41 delegáció tartózkodott a szavazásnál, beleértve a nagy ipari országokat is, mint az Egyesült Államok, Kanada, Nagy-Britannia és Ausztrália.
|
|
|